Ugró

Arippo-val ugró-jellegű foglalkozást csináltunk bent, igaz akár terep is lehetett volna, mert jó idő volt. Mégis inkább a változatosság mellett döntöttem. Mivel itt volt épp a patkoló nem volt teljesen zavartalan a program, de végig egyedül voltunk a pályán. Négy rudat raktam le 12-3-6-9 óra szerint és mellé tettem még egy ugrást is. Vittem két dōTERRA olajat is a gyerekkollekcióból, azért kettőt, hogy egyszerűbb legyen választani. A Brave és a Thinker volt a két választás és érdekes módon Arippo az utóbbit választotta – ez a pálya jellege alapján érthető is. A rudakat ügetésben lovagoltuk meg körökkel, az ugrást vágtában. Arippo jó ebben, inkább én jöttem ki a gyakorlatból, ezért ilyet még fogunk csinálni másor is. Az akadályt kicsit emeltem is, ehhez le és fel kellett szállnom akkor is ha leverte. A ki- és bepakolás is időt vett igénybe, de megérte. Végül két magasságot ugrottunk, az egyiket háromszor, hogy tiszta legyen. Előtte és utána is adtam neki időt legelni.

Pályánk

Körmölés

A mai délelőtt a körmölésről szólt. Időben érkeztem, hogy legyen lehetőség legelni, amíg a lovarda felé megyünk. Mivel új körmölő jött nem tudtam mire számítsak, ezért a dōTERRA Kids sorozat Calmer keverékét tettem magamra – Arippo is kapott volna, de nem kérte… A művelet miden probléma nélkül zajlott, annyira gyorsan, hogy Arippo még mindig mozdulatlanul állt, amikor a kovács már kifelé ment. Nem akarta elhinni, hogy ennyi volt. Nem néztem az órát, de kb 10-15 perc között lehetett az egész. Tovább legeltünk és az első karámba megkapta az alma keveréket is, újabban újra eszi, de kevesebbet adok neki.

Utána megint legeltettem és lassan haladtunk kifelé, ahol akart ott megálltunk. Közben bökdösött az orrával…

Tavasz

2022.04.25. Végre tavaszias napok vannak. Legeléssel jöttünk a lovardához, teljes szabadságot kapott és nem is akart talán már annyira legelni. Arippo a szokottnál is kedvesebb volt. Pucolás és pataápolás követően mozogtunk a pályán földről. Előtte még választott illóolajat, ami annyit jelentett, hogy magammal hoztam a dōTERRA gyerek-kollekciójából a Thinker keveréket-t, és mivel érdeklődést mutatott kicsit bekentem vele a nyaka két oldalát. Legközelebb több olajból is választhat.Építettem egy pályát: a távolabbi hosszú oldalon leraktam 4 bóját, négyszög alakban és kitettem az ugrást ahova múltkor. Ezeken haladtunk át kötélen, de szabadon is. Közben hosszú kötélen csináltunk vágtát is, az első átmenet nagyon jó volt. Kötélen, körön át is ment így az akadályon – bár a kötél most is beakadt. Ugyan ezt megcsináltuk a másik kézre is. A végén szabadon jött – nem akartam elhúzni a foglalkozást, mert téli szőre van még és eléggé meleg lett délben – és ötletszerűen körre is küldtem ügetés közben. Ezután mutatta, hogy átmenne vágtára is és hagytam sőt végül még az akadályon is átment szabadon vágtában. Jobban kéne bíznom az ötleteiben, mert ez egy teljesen jó ötlet volt, csak jobban kellett volna nekem helyezkedni hozzá. Utána még legeltünk a lovarda területén. Arippo elégedett volt, bújt, bögdösött.

Vasárnap

2022.04.24. Gyerekek menünk ma, ők is vezették Arippo-t . Az üres telken legeltünk majdnem másfél órát, talán túl sok is volt, mert Arippo utána lefeküdt pihenni…

 

Olaj és ló

Az aromaterápia még alig bejárt, feltáratlan terület a hazai lovaskultúrában. A magam részéről a dōTERRA™ illóolajokkal kezdtem el kísérletezni azután, hogy  néhány angol nyelvű cikket átnéztem. A lovak szempontjából Bach-virágterápiától eltérően az illóolajok sokkal erősebben hatnak a szaglásra, mint a rendkívül finom virágesszenciák, amelyek jól illenek a lovak kifinomult érzékeléséhez. Az eddigi – eléggé kevés – tapasztalatom alapján az olajok sokkal erősebb ingert jelentenek a lónak ezért jó, ha körültekintően járnunk el.

Keverékek készítése itt is lehetséges – ugyan úgy ahogy a virág-terápia esetében – de ha valaki most ismerkedik ezzel a területtel javaslom egy alkalommal csak egy olajat használjon, hogy a hatást jobban felmérhesse. Másrészt a dōTERRA-nak vannak előrekever un. blend-jei, amelyek közül néhányat be is mutatok itt. Alapvetően kétféle módon alkalmazhatjuk az olajat – aroma terápiaként, vagy helyileg. Ez megegyezik az emberen alkalmazott móddal. Az illóolajok gyorsan behatolnak a bőr szöveteibe, és onnan a vérben és a szövetekben szétterjednek az egész testben. Helyileg alkalmazva mindössze 2-3 másodpercre van szükség, amíg az olaj eljut a véráramba, és 20 percet vesz igénybe, hogy az olaj elérje a test minden sejtjét. De van egy harmadik lehetőség is, amikor belsőleg alkalmazzuk az olajat, de erről nem találtam még cikket lovakkal kapcsolatban.

Első lépésként az olajat nyissuk ki és szagoltassuk meg a lóval. A reakciójából látni fogjuk hogyan vélekedik: jó jel, ha előrehajol, érdeklődik, fülét hegyezi, de ha elfordul vagy bármilyen negatív reakciót mutat ne erőltessük azt a bizonyos olajat, próbálkozzunk egy másikkal. Ha a ló megszagolja a nyitott üvegből áramló illatot már az terápiának tekinthető.

Helyi alkalmazásnál több lehetőség is van. Cseppentünk a tenyerünkbe, szétdörzsöljük, majd többször végighúzzuk tenyereinket a ló nyakán  – magyarul beletöröljük a kezeinket. Masszírozhatjuk is a lovat nagyobb területen, vagy megcélozhatja bizonyos területeket. Ehhez először hígítsuk fel a kiválasztott olajat a kezünkben egy kis frakcionált kókuszolajjal. A Bach-virágterápiával ellentétben az olajat ne kenjük a ló orrára.

Német és angol cikkekben kutatva összeszedtem néhány dōTERRA™ olajat, amit általában mindenki ajánl lovaknak. A legtöbb olaj, ami hasznos és népszerű a gyerekek körében az a lovaknak is jó.

Levendula – Mindenki szinte első helyen ajánlja, mint kiváló nyugtatót. Utánfutózás és bemutatók előtt célszerű használni, de csípések és harapások kezelésére is kiváló – embernél is. Tisztán (hígítás nélkül) vigyük fel a harapásokra vagy viszkető területekre. Tömjénnel keverve segít a ló bármely problémás bőrfelületének gyógyulását, beleértve a hegesedést is.

Balance – Ez is egy előre készített blend és teljesen nyilvánvaló már a neve alapján is miért olyan népszerű a lovasok körében. Tenyéren szétdörzsölve szagoltathatjuk, de kenhetjük a nyeregtájra és a marra is. A blend összetevői lucfenyő, kámforfa, kék varádics, kék kamilla és tömjén esszenciális olajok.

OnGuard – Ez az olaj nemcsak a lovad immunrendszerét támogatja, hanem kiváló méregtelenítő tisztítószer istállók, boxok és utánfutók számára is. Az egyik cikk írója ezt ajánlja: önts 20 cseppet ebből az olajból egy spray-palackba némi dōTERRA Lemon-al együtt, adj hozzá ecet/víz keveréket, és egy ragyogó tisztítószert kapunk, amely vegyszermentes és nyugodtan használhatjuk a lovak mindennapi környezetében. Kézfertőtlenítésre is kitűnő. Ha a ló nyakára, vállára dörzsöljük serkentjük és támogatjuk vele az immunrendszert. Vadnarancs héjából, szegfűszegből, fahéj kérgéből, eukaliptusz leveléből és rozmaring leveléből/virágából kivont esszenciális olajok.

Citrom – Frissítő és tisztító olaj, amelyet a fókuszáltság olajának is neveznek. Nem kell magyaráznom, hogy ez mennyire fontos a lovaglásnál – a lovasnak és a lónak is. Ha a ló nehezen tud az adott feladatra összpontosítani, dekoncentrált, és könnyen elkalandozik a figyelme, akkor érdemes alkalmazni ezt az olajat.

Teafa és oregánó – Sok oldalon kiemelték ezt a két olajat, amelyek vírusellenes és antiszeptikus tulajdonságaikról híresek. Felbecsülhetetlen értékűek lehet a patákra és sebekre alkalmazva spray formájában. Fontos, hogy hígítsuk őket mivel erős olajokról van szó.

Frankincense/Fenyőtömjén – Ez egy „meghajtó” olaj, és növeli az összes többi olaj hatékonyságát. Előnyösen hat a minden szorongásos a lovakra. Nem véletlenül nevezik az olajok királyának, és jótékony hatással van az állatokra és a stresszes emberek is. A hegekre való felhordás gyorsítja a gyógyulást és a bőr helyreállítását, kiváló nyugtató olajként is szolgál.

Tartsuk szem előtt, hogy minden ló más, így egyes olajok működnek bizonyos lovakon, mások pedig nem.

Források:

AromaticTouch für Pferde

dōTERRA Oils for Horses

Top 10 Oils for Horses!

Idén az első

Ma kimentünk terepre – idén először. Meg néztem a gps adatokat és úgy tűnik utoljára november 1-én voltunk ebben az irányban. A karámban éppen itatás volt, ezt megvártuk és ezután hoztam ki. Közbe erős fogadalmat tettem, hogy ma nem nézem az órát, akár mi is történik. Azt hallottam, hogy éjjel mínusz 13 fok volt itt, ami elképzelhető a hegyek és az erdő miatt. Egy kevés vadnarancs olajat tettem a kezemre és a nyakára. Arippo egy kicsit soványnak tűnik és előirányoztunk egy körmölést jövő hétre.  A pályán csak annyit mozgattam amennyire feltétlen szükséges – a talaj itt még mindig kemény – és ezután már ki is mentünk.

Legelés

Mivel rég mentünk erre mindent megnézett, a táj is megváltozott, felszántották a rétet, ahol régen átmentünk. Hagytam legelni a szokott helyeken, de a felszállás után kifejezetten az útelágazást céloztam meg, hogy majd ott legeltetem hosszan. Új úton mentünk, vagyis mintha a nagy rétre mennénk először párhuzamosan mentünk a műúttal (a szántás mellett még éppen el tudtunk férni). Arippo nem teljesen értette mi akar ez lenni, de könnyű csizmasegítséggel irányba állt. Eleinte csak léptünk (sok volt a fagyott vakondtúrás…), de a talaj megengedte, hogy ügessünk is. Megkerülve a szántást a kifutópálya végén jöttünk fel. Ma nem volt repülés, de ha lett volna akkor sem itt érnek földet a gépek, hanem beljebb. A kifutó hivatalos kezdete ennél beljebb van, emellett is elmentünk. Még soha nem jártunk itt, Arippo egyfolytában a régi út felé húzott, ami lejjebb van. De maradtunk fent, itt fújt a szél és a kezem kesztyűben is kihűlt. Jó volt a talaj, akár még galopp is lehetett volna. A pálya mellett végig körbálák voltak, ezek mellett végigmentünk és ott mentünk a rétre, ahol ősszel a TEK-es helikopter gyakorlatozott. Itt már Arippo értette mi a célunk, leszálltam és hagytam legelni sokáig.Közben elállt a szél és zavartalanul sütött a nap, teljesen jó idő lett.

Visszafelé ő választott irányt – én arra gondoltam menjünk vissza, ahogy jöttünk, de Arippo érdekes módon azon az úton ment, ahol régen is mentünk, de nem a tehenek ösvényén, hanem a földúton – itt már többet ügettünk.  A végére egészen felélénkült és jókedvű lett, a karámok közötti utakon már leszálltam, ahogy szoktuk. Ez volt idén az első nagyobb utunk.

Első

Ez év első lovaglós napján jó idő volt, még az is felmerült, hogy kimegyünk terepre. De amikor megnéztem az út másik oldalán milyen a talaj úgy találtam, hogy ez inkább határeset. Mire kiértem a karámokhoz feltámadt a szél, de viharos erővel és ez is inkább amellett szólt, hogy ne menjünk ma még sehova. Így a szokásos program következett: almák a karámon kívül. Közben Arippo többször is összerezzent és volt, hogy felemelt fejjel, rezzenéstelenül figyelt sokáig egyetlen irányba. Szeles napokon pontosan ugyan így viselkedett a régi lovardában is. A patamosóban ugyanez az állapot volt jellemző és a fedeles pályával kapcsolatban – ahol szél nélkül is mindig mindenféle zaj van – szintén ez volt várható. Volt nálam egy kis dōTERRA – Balance illóolaj és egy hirtelen ötlettől vezérelve kipróbáltam: egy cseppet tett a kezemre, szétdörzsöltem és a kezeimmel végül a ló nyakára kentem. Legnagyobb meglepetésemre a következő percekben jelentősen jobb a lett a helyzet.

dōTERRA – Balance

Arippo a fedelesben jól tudott koncentrálni, készséges volt és hajlékony, pedig iszonyúan rázta a szél a tetőt. A pályát előre kitaláltam – két V alakot és bójákat tettem le és csináltam egy induló-érkező kaput is két bójával K betűnél. Először földről néztük végig a feladatokat és – ugyanúgy, ahogy múltkor – most is fokozatosan húztam véglegesre a hevedert.  Ezt a pályát meglehetősen változatosan lehetett meglovagolni, bár nagyobb térben könnyebb lett volna mozogni rajta. Arippo így is könnyen vette a fordulókat ügetésben és többnyire tisztán haladt át a rudakon. Próbáltunk a hosszú falon vágtát is, de sehogy sem akart összejönni, és közben rá is jöttem, hogy földről ezt sem most, sem múltkor nem készítettem elő – így ez legközelebbre marad.

A pálya

A végére minden jól lett, úgy érzem Arippo szereti a fedelest. 1,2km-nél mentünk be és 3km-nél jöttünk ki, így a földi foglalkozás és a lovaglás összesen 1,8km volt. Ezután volt még patapucolás és felmentünk a kedvenc helyre, ahol viszonylag sokáig legeltünk – a viharos szél elmúlt. Összesen 4km-t mértünk.