Lovaglás karámban

07.30. Tábor reggel mentem, ma jobb kedve volt. A legelést kicsit rendeztem és a nagy karámban lovagoltunk, még a táborosok előtt.

07.31. másnap legeltettem a domboldalon, de nem igazán akart ott lenni, inkább lejöttünk és a karám mellett legeltünk.

Hosszabb szünet után…

07.25 Ma is kijöttem, lovaglási céllal. Front jön , szél fújt, volt egy kis nyugtalanság Arippoban. Viszonylag ráérősen jöttünk be legelve, de bent nem tisztítottam patát, mert a figyelme eléggé szétszórt volt. Földi mozgatára könnyedén meg is érkezett a figyelme, örült a foglalkozásnak. Nyeregből az íveket nem mindig értelmezte jól, nem tudja mikor van belső állítás és mikor akarom, hogy elforduljon. A szokottnál erősebb szárkapolatot keresett. 25 percet mozgattam földről, és nyeregből kb 40 percet. Féllovardákat mentünk, mert futószáraztak egy lovat. Nagyon szépen tud oldalazni, de igyekezdtem neki földről is mutatni, hogy engem utánozva csinálja elöl. A nyakmadzagos dolgai, most nem voltak annyira szépek, de egészében jól ment minden – azzal együtt, hogy én is keresgéltem az érzeteimet. A  végén lemostam főleg a patáit és jó hangulatba mentünk vissza a akrámjába.

07.24. Az árkon akartam átkelni, de a feljutás nem volt lehetséges, a meder megint változott. A patáira voltam kiváncsi, mert nem volt most ott, amikor csinálták, de nagyon jó lett. A legelő teljesen ki van égve, mégis inkább legelni láttam.

Lassú is volt, kedve se volt, de mégis csinálta

ANyugodt idő lett, Arippo is kiegyensúlyozottabb volt, mint két napja. Hihetelne, de növeszti a szőrét – ilyet júliusban még nem láttam. A legelő és a karámok kicsit életre keltek az esőtől, de még nem eléggé. A lovak  mindenütt kaptak szárazat is, eszik is. Arippo legelt míg bejöttünk. Nyergeltem, kicsit mozgattam földről és felültem. Kb. 25 -30 percet mentem ügetésig, a pálya jó volt. Még nedves a homok, és a pocsojákat felhasználtam, köröket mentünk. Ahhoz képest, hogy milyen furcsa idő van egész jól ment.

Forróságból hidegbe

07.08. A nagy meleg után most eső és hideg van. 37 fok helyett 18 lett. Esett amikor végre eljutottam a lovardába, világossá vált, hogy itt ma semmit sem tudunk csinálni hiszen már egy napja esik, minden elázott – ami viszont már nagyon kellett. Esett, az össze ló beállt a beállóba. Legeltettem Arippot, de nem volt jó kedve, kifelé figyelt, egyszer meg is ijedt. Mire befejeztük a legelést elállt az eső, ki is jöttek a lovak a beállóból, de feltámadt a viharos szél.

07.04. Kicsit legeltettem. Nagy a meleg.