Mára egy olyan ötletem volt, hogy bodyworkot csinálunk a fedelesben. De Arippo már az első perctől kezdve nyugtalan volt a befelé úton – ami egyre jegesebb. Gyakran megállt, körülnézett. Csönd volt, távoli zajokra figyelt. A fedelesben sehogy sem akart ráhangolódni a közös helyzetre, állandóan a homokot vizsgálta, kaparta. Engedtem volna neki, hogy hemperegjen – úgy tűnt a homok tetszik neki – de nem tett: ide-oda járkált és végül mindig a kijáratnál kötött ki. Végül eléggé nehezen bezártam az ajtót – amit eddig soha nem tettem – és elengedtem a kötőfékről, hátha így végre meghempereg. De úgy az volt az eredmény mint kötőféken: séta össze-vissza és az ajtónál állt meg mindig. Tulajdonképpen nem sikerült megértenünk egymást, ő nem tudott a kezelésre figyelni (csak egy-egy pillanatot), én nem értettem mit szeretne valójában. Nyilván kimenni, de nem nagyon volt hova és legelni se nagyon találunk semmit. Talán mégis egy legeléses sétának jobban örült volna.
Végül elkezdtem szabadon mozgatni, mert azt gondoltam, hogy hátha a jó talajpn kielégíti a mozgásigényét, de ez sem jött be, valamennyit mégis ügetett és vágtatott, de nem volt különösebben energikus. Végül befejeztük ezt a kínlódást és egyetértésben mentünk vissza a karámjába. Már napok óta szürke idő van, a felhők olyan alacsonyan vannak, hogy a környező dombok tetejét sem látni, hó, jég mindenütt és mínusz. Néhány nap múlva véget ér a hideg és jön a melegebb idő – talán ezt érzni.
01.22. Ma alig tudtam elmeni akarámokig annyira csúszik az út, ahol az járművek kijárták, csak a havon tudtam menni. Arippot nem hozta ki, csak sétáltam a karámban, ahol szerencsére jó a talaj. Talán mozgatni is lehetett volna. Megtaláltam a tegnap elveszett kesztyűm párját…