Első nyílt nap – lóasszisztálta önismeret zenészeknek

Lógott az eső lába, de végül nem esett. Így sor kerülhetett az első önálló coaching-nyilt napunkra. A felkészülésem ellenére a program kötetlenebb lett, mint ahogy terveztem, és egészében véve szerintem nagyon sikeres volt. Arippo természetesen hozzá rakta azt a pluszt, amit egy lóasszisztálta szituációban hozzá lehet tenni lónak – hiszen ezért „lóasszisztálta.”

Relax

Ma volt a beígért nap Aripponak, hogy relaxos programot kap. Most is érte kellett mennem az etetőig. De onnan könnyedén jött. Bár az üres telek felé nézelődött, de a lovarda felé haladtunk, nagyon sok legelést hagytam neki, kicsit el is ment az idő. A lovardában pucoltam, patatisztítás is volt. Olyan helyre kellett kikötnöm, ahol nem volt a földön takarmány maradvány, mert különben szedegetni akarta. Szép idő volt, a nagy pálya még éppen használható állapotú volt, akár lovaglásra is. Igazából nem lett klasszikus kezelésmenet, egyfajta intuitív foglalkozás alakult ki. Arippo sűrűn váltogatta a ki- és befelé figyelést, de lassan megérkezett egy laza állapotba. A légzése egészen lassú lett, nyakát lefelé nyújtogatta. Valahogy az alakult ki, hogy a sörény élét masszíroztam, valamint a fejét billegtettem – ez utóbbit nagyon hosszan hagyta. A végére esett az illóolaj választás – a dōTERRA gyerek-kollekcióból a Steady-t választotta. Teljesen laza állapotban sétáltunk vissza a karámjához, ahol inni ment, majd egyedül, a többektől távol legelt – elvolt az élményével (?).

dōTERRA – Kids / vagy lovak?

Már hosszabb ideje használok illóolajokat a ló és lovaglás körül, írtam erről már jelzés-szerűen korábban egy-egy megjegyzést a napi posztokban. Most összefoglalom milyen olajokat alkalmazok, és ez nem más, mint a a dōTERRA gyermek-kollekciója. Úgy vettem észre ez tökéletesen lefedi az összes lehetséges helyzetet, ami lovakkal előfordulhat, és nem kell válogatni, keresgélni az olajokat. A olajok bázisa minden esetben frakcionált kókuszolaj és a kollekció valamennyi darabja keverék, azaz blend.

Ennél a sorozatnál az olajkeverékeket mindig külsőleg használjuk. Jó,ha a teljes kollekció nálunk van, de lovak esetében talán a Calmer, Tamer, Thinker a három legfontosabb – ha le akarjuk szűkíteni a kört. Ahogy azt korábban Arippoval kapcsolatban írtam az is opció, hogy a ló választ – sőt! Tehát, mondjuk van nálunk kettő, három, négy fiola és a lónak felkínáljuk a választás lehetőségét. Ebből sokat tanulhat a lovas, a ló pedig legtöbbször tökéletesen megmutatja melyikre van szüksége. A legpraktikusabb ha két keveréket kínálunk fel, mindegyik kezünkben egy keveréket tartva. Ha több fiola van akkor a választás is több körös lehet. A ló visszatér ahhoz a keverékhez ami szerinte megfelelő lenne számára abban a pillanatban, egész biztosan jelzi valamilyen módon melyiket szeretné. A keveréket elég a szőrre tenni egy ponton, esetleg csíkban, (pl. egy meridiánt követve), vagy akupunktúrás ponthoz érintve.

Fontos tudni, hogy egyes olajok fényérzékenyítő hatásúak, ezeket nyáron, szabadban érdemes a sörény takarásában felvinni. A dōTERRA  az alábbi olajokat tekinti ilyennek:

bergamott
grapefruit
citrom
lime
mandarin
vadnarancs

 

Ezek után nézzük át a keverékeket!

Calmer™– nyugatató Nézzü
Hozzájárul a pozitív és nyugodt kedélyállapothoz, pihentető, ellazító érzetet kelt a test bármely pontján. Lovak esetében az egyik legfontosabb, főleg frontos időben, valamint tavasszal.
Összetevők: Levendula, kananga, buddhafa, római kamilla.

Steady™– kiegyensúlyozó, állhatatos
Segít összpontosítani, segíti a kitartást. Érdemes alkalmazni, ha a lóval hosszabb munkát vagy tereplovaglást tervezünk.
Összetevők: amyris, balzsamfenyő, koriandermag és magnólia.

Thinker™– „gondolkodó”, figyelmet segíti elő
Olyan feladatoknál jó, ahol a lónak gondolkodnia kell, pl. lábait rendezni, stb. Éberebb állapotba helyez és segíthet azoknak a lovaknak, akiknek nehézséget okoz a figyelem fenntartása, összpontosítása.
Összetevők: vetiver, borsmenta, klementin, rozmaring.

Brave™– bátor, bátorító
Élénkítő hatású, jó jóhet olyankor ha a lónak új eszközt, vagy feladatot mutatunk be, amit még eddig nem látott, esetleg tart tőle. Ha a ló terepen félősebb, vagy ismeretlen területen megyünk szintén lehet kedvező hatása, mert támogatja a jó közérzetet és elősegíti a magabiztosságot, a bátorságot, önbizalmat.
Összetevők: Vadnarancs, amyris, illatcserje és fahéj, bázisként frakcionált kókuszolaj

Rescuer™– enyhítő Keverék
Segít a magabiztosság érzésének elérésében Kellemes és nyugtató érzés a bőr számára Elősegíti a vitalitást és a komfortérzetet. Bármilyen traumát követően érdemes használni.
Összetevők: Copaiba, levendula, fodormenta és zanthoxylum esszenciális olajok, bázisként frakcionált kókuszolaj

Tamer™ – az emésztőrendszer keveréke
Nyugtató, hűsítő hatású, aromája mindenki számára vonzó. Mivel ez az emésztőrendszer keveréke jó ha mindig kéznél van A Tamer™ azon illóolajok szinergikus keveréke, amely képes enyhíteni a mozgás által okozott rosszullét és a gyomorpanaszokat.

Stronger™– Erő, vitalitás
Vitalitást, magabiztosságot kölcsönös, tereplovaglás alkalmával segíthet. Javítja a hangulatot, de akár pályán, akár terepen segíthet kevésbé motivált lovaknak. Ősziés  frontos napokon is előnyös hatású.
Összetevők: vörös cédrus, litsea, tömjén és rózsa, bázisként frakcionált kókuszolaj

 

 

A kezelés

Ma került sor Arippo állapotfelmérésére és kezelésére. Ez ősszel lett volna esedékes – a költözés után, a patatályogot követően – de különféle okok miatt csúszott idáig. A kezelést egy kedves lovas barátunk végezte, aki már régebben is járt Arippo-nál, sőt a képzése során még foglalkozott vele is – és az évek során profi terapeutává vált. A bejegyzés végén itt lesz a weboldalának a címe, mindenkinek ajánlom. És egyébként is érdemes felmérni a ló állapotát akkor is ha éppen úgy tűnik minden rendben van. Kaptunk néhány új feladatot, amit érdemes lesz csinálnunk – az egyik a jobb első láb (ez volt tályogos) lazítása és a gerincén lévő kicsi kipúposodás eltüntetése. A következő 5 napban szüneteltetjük a lovaglást, mert a kezelés intenzív volta miatt ilyenkor érdemes pihenőt hagyni – bár földről lehet dolgozni és lehet sétálni is – mert ilyenkor még zajlanak benne a változások. Másrészt jön a meleg, a szőre még nagy, tehát most vedlés is lesz és egyébként sem lenne neki kellemes téli szőrben melegben dolgoznia. A kezelés bizonyos elemeit néhány hét múlva ismételni fogom – ekkor is kell majd pihenő. Újra nagyon érdekes volt megfigyelni Arippo-t kivülről, ahogy váltogatja a tudatállapotokat a kezelés során.

Kelezlés közben...

Kezelés közben….

equinerebalance.com

 

 

Olaj és ló

Az aromaterápia még alig bejárt, feltáratlan terület a hazai lovaskultúrában. A magam részéről a dōTERRA™ illóolajokkal kezdtem el kísérletezni azután, hogy  néhány angol nyelvű cikket átnéztem. A lovak szempontjából Bach-virágterápiától eltérően az illóolajok sokkal erősebben hatnak a szaglásra, mint a rendkívül finom virágesszenciák, amelyek jól illenek a lovak kifinomult érzékeléséhez. Az eddigi – eléggé kevés – tapasztalatom alapján az olajok sokkal erősebb ingert jelentenek a lónak ezért jó, ha körültekintően járnunk el.

Keverékek készítése itt is lehetséges – ugyan úgy ahogy a virág-terápia esetében – de ha valaki most ismerkedik ezzel a területtel javaslom egy alkalommal csak egy olajat használjon, hogy a hatást jobban felmérhesse. Másrészt a dōTERRA-nak vannak előrekever un. blend-jei, amelyek közül néhányat be is mutatok itt. Alapvetően kétféle módon alkalmazhatjuk az olajat – aroma terápiaként, vagy helyileg. Ez megegyezik az emberen alkalmazott móddal. Az illóolajok gyorsan behatolnak a bőr szöveteibe, és onnan a vérben és a szövetekben szétterjednek az egész testben. Helyileg alkalmazva mindössze 2-3 másodpercre van szükség, amíg az olaj eljut a véráramba, és 20 percet vesz igénybe, hogy az olaj elérje a test minden sejtjét. De van egy harmadik lehetőség is, amikor belsőleg alkalmazzuk az olajat, de erről nem találtam még cikket lovakkal kapcsolatban.

Első lépésként az olajat nyissuk ki és szagoltassuk meg a lóval. A reakciójából látni fogjuk hogyan vélekedik: jó jel, ha előrehajol, érdeklődik, fülét hegyezi, de ha elfordul vagy bármilyen negatív reakciót mutat ne erőltessük azt a bizonyos olajat, próbálkozzunk egy másikkal. Ha a ló megszagolja a nyitott üvegből áramló illatot már az terápiának tekinthető.

Helyi alkalmazásnál több lehetőség is van. Cseppentünk a tenyerünkbe, szétdörzsöljük, majd többször végighúzzuk tenyereinket a ló nyakán  – magyarul beletöröljük a kezeinket. Masszírozhatjuk is a lovat nagyobb területen, vagy megcélozhatja bizonyos területeket. Ehhez először hígítsuk fel a kiválasztott olajat a kezünkben egy kis frakcionált kókuszolajjal. A Bach-virágterápiával ellentétben az olajat ne kenjük a ló orrára.

Német és angol cikkekben kutatva összeszedtem néhány dōTERRA™ olajat, amit általában mindenki ajánl lovaknak. A legtöbb olaj, ami hasznos és népszerű a gyerekek körében az a lovaknak is jó.

Levendula – Mindenki szinte első helyen ajánlja, mint kiváló nyugtatót. Utánfutózás és bemutatók előtt célszerű használni, de csípések és harapások kezelésére is kiváló – embernél is. Tisztán (hígítás nélkül) vigyük fel a harapásokra vagy viszkető területekre. Tömjénnel keverve segít a ló bármely problémás bőrfelületének gyógyulását, beleértve a hegesedést is.

Balance – Ez is egy előre készített blend és teljesen nyilvánvaló már a neve alapján is miért olyan népszerű a lovasok körében. Tenyéren szétdörzsölve szagoltathatjuk, de kenhetjük a nyeregtájra és a marra is. A blend összetevői lucfenyő, kámforfa, kék varádics, kék kamilla és tömjén esszenciális olajok.

OnGuard – Ez az olaj nemcsak a lovad immunrendszerét támogatja, hanem kiváló méregtelenítő tisztítószer istállók, boxok és utánfutók számára is. Az egyik cikk írója ezt ajánlja: önts 20 cseppet ebből az olajból egy spray-palackba némi dōTERRA Lemon-al együtt, adj hozzá ecet/víz keveréket, és egy ragyogó tisztítószert kapunk, amely vegyszermentes és nyugodtan használhatjuk a lovak mindennapi környezetében. Kézfertőtlenítésre is kitűnő. Ha a ló nyakára, vállára dörzsöljük serkentjük és támogatjuk vele az immunrendszert. Vadnarancs héjából, szegfűszegből, fahéj kérgéből, eukaliptusz leveléből és rozmaring leveléből/virágából kivont esszenciális olajok.

Citrom – Frissítő és tisztító olaj, amelyet a fókuszáltság olajának is neveznek. Nem kell magyaráznom, hogy ez mennyire fontos a lovaglásnál – a lovasnak és a lónak is. Ha a ló nehezen tud az adott feladatra összpontosítani, dekoncentrált, és könnyen elkalandozik a figyelme, akkor érdemes alkalmazni ezt az olajat.

Teafa és oregánó – Sok oldalon kiemelték ezt a két olajat, amelyek vírusellenes és antiszeptikus tulajdonságaikról híresek. Felbecsülhetetlen értékűek lehet a patákra és sebekre alkalmazva spray formájában. Fontos, hogy hígítsuk őket mivel erős olajokról van szó.

Frankincense/Fenyőtömjén – Ez egy „meghajtó” olaj, és növeli az összes többi olaj hatékonyságát. Előnyösen hat a minden szorongásos a lovakra. Nem véletlenül nevezik az olajok királyának, és jótékony hatással van az állatokra és a stresszes emberek is. A hegekre való felhordás gyorsítja a gyógyulást és a bőr helyreállítását, kiváló nyugtató olajként is szolgál.

Tartsuk szem előtt, hogy minden ló más, így egyes olajok működnek bizonyos lovakon, mások pedig nem.

Források:

AromaticTouch für Pferde

dōTERRA Oils for Horses

Top 10 Oils for Horses!