dōTERRA – Kids / vagy lovak?

Már hosszabb ideje használok illóolajokat a ló és lovaglás körül, írtam erről már jelzés-szerűen korábban egy-egy megjegyzést a napi posztokban. Most összefoglalom milyen olajokat alkalmazok, és ez nem más, mint a a dōTERRA gyermek-kollekciója. Úgy vettem észre ez tökéletesen lefedi az összes lehetséges helyzetet, ami lovakkal előfordulhat, és nem kell válogatni, keresgélni az olajokat. A olajok bázisa minden esetben frakcionált kókuszolaj és a kollekció valamennyi darabja keverék, azaz blend.

Ennél a sorozatnál az olajkeverékeket mindig külsőleg használjuk. Jó,ha a teljes kollekció nálunk van, de lovak esetében talán a Calmer, Tamer, Thinker a három legfontosabb – ha le akarjuk szűkíteni a kört. Ahogy azt korábban Arippoval kapcsolatban írtam az is opció, hogy a ló választ – sőt! Tehát, mondjuk van nálunk kettő, három, négy fiola és a lónak felkínáljuk a választás lehetőségét. Ebből sokat tanulhat a lovas, a ló pedig legtöbbször tökéletesen megmutatja melyikre van szüksége. A legpraktikusabb ha két keveréket kínálunk fel, mindegyik kezünkben egy keveréket tartva. Ha több fiola van akkor a választás is több körös lehet. A ló visszatér ahhoz a keverékhez ami szerinte megfelelő lenne számára abban a pillanatban, egész biztosan jelzi valamilyen módon melyiket szeretné. A keveréket elég a szőrre tenni egy ponton, esetleg csíkban, (pl. egy meridiánt követve), vagy akupunktúrás ponthoz érintve.

Fontos tudni, hogy egyes olajok fényérzékenyítő hatásúak, ezeket nyáron, szabadban érdemes a sörény takarásában felvinni. A dōTERRA  az alábbi olajokat tekinti ilyennek:

bergamott
grapefruit
citrom
lime
mandarin
vadnarancs

 

Ezek után nézzük át a keverékeket!

Calmer™– nyugatató Nézzü
Hozzájárul a pozitív és nyugodt kedélyállapothoz, pihentető, ellazító érzetet kelt a test bármely pontján. Lovak esetében az egyik legfontosabb, főleg frontos időben, valamint tavasszal.
Összetevők: Levendula, kananga, buddhafa, római kamilla.

Steady™– kiegyensúlyozó, állhatatos
Segít összpontosítani, segíti a kitartást. Érdemes alkalmazni, ha a lóval hosszabb munkát vagy tereplovaglást tervezünk.
Összetevők: amyris, balzsamfenyő, koriandermag és magnólia.

Thinker™– „gondolkodó”, figyelmet segíti elő
Olyan feladatoknál jó, ahol a lónak gondolkodnia kell, pl. lábait rendezni, stb. Éberebb állapotba helyez és segíthet azoknak a lovaknak, akiknek nehézséget okoz a figyelem fenntartása, összpontosítása.
Összetevők: vetiver, borsmenta, klementin, rozmaring.

Brave™– bátor, bátorító
Élénkítő hatású, jó jóhet olyankor ha a lónak új eszközt, vagy feladatot mutatunk be, amit még eddig nem látott, esetleg tart tőle. Ha a ló terepen félősebb, vagy ismeretlen területen megyünk szintén lehet kedvező hatása, mert támogatja a jó közérzetet és elősegíti a magabiztosságot, a bátorságot, önbizalmat.
Összetevők: Vadnarancs, amyris, illatcserje és fahéj, bázisként frakcionált kókuszolaj

Rescuer™– enyhítő Keverék
Segít a magabiztosság érzésének elérésében Kellemes és nyugtató érzés a bőr számára Elősegíti a vitalitást és a komfortérzetet. Bármilyen traumát követően érdemes használni.
Összetevők: Copaiba, levendula, fodormenta és zanthoxylum esszenciális olajok, bázisként frakcionált kókuszolaj

Tamer™ – az emésztőrendszer keveréke
Nyugtató, hűsítő hatású, aromája mindenki számára vonzó. Mivel ez az emésztőrendszer keveréke jó ha mindig kéznél van A Tamer™ azon illóolajok szinergikus keveréke, amely képes enyhíteni a mozgás által okozott rosszullét és a gyomorpanaszokat.

Stronger™– Erő, vitalitás
Vitalitást, magabiztosságot kölcsönös, tereplovaglás alkalmával segíthet. Javítja a hangulatot, de akár pályán, akár terepen segíthet kevésbé motivált lovaknak. Ősziés  frontos napokon is előnyös hatású.
Összetevők: vörös cédrus, litsea, tömjén és rózsa, bázisként frakcionált kókuszolaj