Ma kimentünk terepre – idén először. Meg néztem a gps adatokat és úgy tűnik utoljára november 1-én voltunk ebben az irányban. A karámban éppen itatás volt, ezt megvártuk és ezután hoztam ki. Közbe erős fogadalmat tettem, hogy ma nem nézem az órát, akár mi is történik. Azt hallottam, hogy éjjel mínusz 13 fok volt itt, ami elképzelhető a hegyek és az erdő miatt. Egy kevés vadnarancs olajat tettem a kezemre és a nyakára. Arippo egy kicsit soványnak tűnik és előirányoztunk egy körmölést jövő hétre.  A pályán csak annyit mozgattam amennyire feltétlen szükséges – a talaj itt még mindig kemény – és ezután már ki is mentünk.

Legelés

Mivel rég mentünk erre mindent megnézett, a táj is megváltozott, felszántották a rétet, ahol régen átmentünk. Hagytam legelni a szokott helyeken, de a felszállás után kifejezetten az útelágazást céloztam meg, hogy majd ott legeltetem hosszan. Új úton mentünk, vagyis mintha a nagy rétre mennénk először párhuzamosan mentünk a műúttal (a szántás mellett még éppen el tudtunk férni). Arippo nem teljesen értette mi akar ez lenni, de könnyű csizmasegítséggel irányba állt. Eleinte csak léptünk (sok volt a fagyott vakondtúrás…), de a talaj megengedte, hogy ügessünk is. Megkerülve a szántást a kifutópálya végén jöttünk fel. Ma nem volt repülés, de ha lett volna akkor sem itt érnek földet a gépek, hanem beljebb. A kifutó hivatalos kezdete ennél beljebb van, emellett is elmentünk. Még soha nem jártunk itt, Arippo egyfolytában a régi út felé húzott, ami lejjebb van. De maradtunk fent, itt fújt a szél és a kezem kesztyűben is kihűlt. Jó volt a talaj, akár még galopp is lehetett volna. A pálya mellett végig körbálák voltak, ezek mellett végigmentünk és ott mentünk a rétre, ahol ősszel a TEK-es helikopter gyakorlatozott. Itt már Arippo értette mi a célunk, leszálltam és hagytam legelni sokáig.Közben elállt a szél és zavartalanul sütött a nap, teljesen jó idő lett.

Visszafelé ő választott irányt – én arra gondoltam menjünk vissza, ahogy jöttünk, de Arippo érdekes módon azon az úton ment, ahol régen is mentünk, de nem a tehenek ösvényén, hanem a földúton – itt már többet ügettünk.  A végére egészen felélénkült és jókedvű lett, a karámok közötti utakon már leszálltam, ahogy szoktuk. Ez volt idén az első nagyobb utunk.