06.15. Ma volt Arippo születésnapja. A lányokkal kimentünk, kapott almát, répát, kicsit legeltettük, sétáltunk vele. Most nem magasztalom Arippot, már sokszor megtettem (magamban minden nap) és meg is fogom tenni. Csak annyit még, hogy minden eddiginél jobban néz ki, erőteljes, élénk. Nagyon hamar eltelt ez a 18 év.

Néhány órával születése után – 18 éve.

06.16. Aktuális már egy nagyobb terep, új útvonal ötleteim is vannak, de ma is inkább még előkészítettünk. A terephez, amit tervezek legalább négy óra kell. Azt terveztem mára, hogy annyit mozgunk ma amennyit csak lehet. Arippo kissé nyugtalan volt bizonyos hangok miatt, megtisztítottam, patái szépek. A nagy pályán foglalkoztam vele, elébb földről körre küldözgettem. A szokott gyakorlatok jól mentek, érzékenyen reagált, és felültem, innentől méret is. Egy másik lovassal mozogtunk a pályán, mi köröket, íveket lovagoltunk ügetésben. Ezután mentünk ki, de nem szálltam le, hanem nyeregben készültem az irtás felé. Kíváncsi voltam felfelé meddig terjed.

Az útvonal

Arippo másodszor hagyta el így a lovardát, kicsit megtorpant a kapunál és megijedt egy autótól, elég jól eljutottunk az irtáshoz. Itt egy új kupac zavarta szépen befordult az ismert útra. Minden jó ment egészen addig, amíg egyszer meg nem állt és el nem kezdett maga alá csapkodni a farkával, a hátsó lábát is kapkodta. Vártam, hogy megoldja a helyzetet, nyilván csípte valami. Végül leszálltam, hogy megnézzem mi van, de nem derült ki mi volt ez. Rovar elleni nem volt nálunk – ennyire rutintalan lettem. Mikor úgy tűnt vége lett, visszaszálltam és mentünk felfelé. AZ irtás nem sokkal tart tovább és összenyílik a párhuzamos úttal. Erre emlékeztem régről, egyik első utunk erre vezetett. Ez annyira köves, hogy leszálltam és vezettem Arippot. Hamarosan visszacsatlakoztunk a sétaösvény végére, amit Arippo határozottan felismert. Megkerestük a rönköt a vízmosásnál, ahol valamikor régen gyakorlatoztunk (azóta ketté vágták) és felszálltam. Visszatértünk az ösvényre, de hamarosan újra kezdődött a rovar-cirkusz: csapkodás, lábkapkodás. Most is leszálltam, de nem láttam semmit. Vezetve jutottunk el a magaslesig, ahol visszaszálltam. Innen mentünk egyet a belső kis körúton, de Arippo nem vágyott vágtára. A nővényeket ritkították mindenhol, sokkal könnyebb volt lovagolni. Arra gondoltom jó lenne nyeregben is végig menni ott, ahol séltáltunk, így vissza mentem a házak felé vivő úton. Arippo itt is ügetett jó ütemben. Kétségtelenül úgy érezte hazafelé megyünk az ismert úton. De a házaknál visszafordítottam és visszajöttünk – most már harmadszorra mentünk ugyan azon az úton. Kissé mérlegeltük közbe az útvonalat, mert kutyaugatást hallottunk és a szűk ösvényeken nem szerettünk volna kutyásokkal összefutni. Végül az irtásra mentünk vissza és befejezésül ereszkedtünk, a végén pedig legeltettem.

A lovardába már vezetve vittem vissza Arippot, ahol lemostam a lábait és a hátát. Ez határozottan tetszett neki. A karámjában hempergett is egy jót. 5 km-t mentünk.

Ma sem jött elém Arippo, én csatlakoztam hozzá a karámban – ilyenkor mindig jön. Sajnos elmúltak már a kellemes hőfokú, lovazós napok, és nem tudtuk ezt az időszakot jól kihasználni. Nincs még harminc fok, de meleg, napos idő van, olyan, hogy a lovak keresik már az árnyékot. Arippot kicsit mozgattam földről, közben a nyugdíjas Ricsike is csatlakozott hozzánk a karámban.

Nem akartam sokat menni, mert meleg is volt és nem volt elég idő, igy a karámban, nyereg alatt csak 10-15 percet mentünk. Arippo nem tűnt túl aktívnak, de amikor az árnyas erdőbe érkeztünk jobb lett a kedve. Erős vágtát ment felfelé az ösvényen, de nem akart lefordulni a felső körre, hogy még egyet menjünk. Így irányt vettünk a domb felé. Nagy meglepetésünkre a villanyvezeték alatt kiirtották az aljnövényzetet, első pillantása azt hittem az utat szélesítették meg. De az út pár méterrel odább van. Innen a dombra mentünk, Arippo jó erővel ment fel. AZ erőnléte alapján akár naponta lehetne lovagolni. Itt megint csak megbámulta a rackaszőrméket. Most viszont levágták a füvet és a rackákat jól lehetett látni. A kerítések mentén még mindig vannak finom falatok, legelve mentünk a karám felé.

Úton Arippo felé azon gondolkodtam, hogy a múltkori terepünk után most milyen foglalkozás, időtöltés lenne a legjobb számunkra. Több útvonal-elképzelésem is volt, de végül elvetettem azt a verziót, hogy átmenjünk az út másik oldalára. A múltkori útvonalat, ami olyan furcsára sikerült nem akartam szó szerint megismételni. Végül nyitva hagytam a kérdés, azzal, hogy megvárom mit látok ma Arippoban. A karámban nem jött hozzám, pedig már messziről észrevett. Annyira nem, hogy nekem kellett hozzá mennem és nem is feltétlenül követett, sőt egy kicsit el is kellett küldenem. Csak amikor a beállóban utolértem akkor jött velem. Viszont innentől már bökdösött. Ha terepet választottunk volna ma ismét láttuk volna a helikoptert, ahogy a katonákkal gyakorlatozik, eléggé zajos volt és engem zavart is. Lényegében végig, amíg kint voltam repkedtek. Úgy tűnt Arippot ez nem zavarja, de a figyelme mégis zavart volt. Meg-meg szakította a legelését, felnézett hosszan, stb – tehát mutatta azokat a jeleket amiket érdemes észrevenni.

Ilyen előzmények után értünk a lovardához. Hozzáteszem még, hogy a lovarda felé közeledve, legelve sem tudtunk igazán együttműködni – Arippo megint falánk módra, zaklatottan legelt. Bent viszont változott a helyzet, valahogy lenyugodott és mindenben nagyon együttműködött. Mindenképp alaposan le akartam mozgatni. Előbb kötélen, körjátékban mozgattam és rendkívül készséges és nyugodt volt. Nyoma sem volt robbanékonyságnak, szép átmeneteket csinált. Arra gondoltam, hogy maradjunk bent és csináljuk akadály-pályát. Szlalomot készítettem és három rudat cikk-cakkban – ez utóbbin köröket lovagoltunk. Arippo hajléknyosága és összeszedettsége talán nem volt annyira kiemelkedő, mint máskor, de nagyon szépen és szívesen dolgozott.  Néhányszor meglovagoltuk a pályánkat és vágtát is csináltunk. Ezután ugróakadályt raktam le, mert úgy tűnt, hogy Arippo nagyon is jó formában van és nem is fizikailag kell foglalkoztatni, hanem inkább fejben. Ügetésben és vágtában is teljesítettük az akadályt (egészen lent volt), mindkét irányból. Arippo az építésnél, a fel- és leszállásoknál is igen együttműködő volt.

Út az erdőben a legelésig.

Így voltunk kb. egy órát a nagy pályán, és végül úgy döntöttem fejezzük be a találkozót egy erdei úttal és legeléssel a dombon. Így is lett. Arippora egy új helyen szálltam fel, egy keréknyomba állítottam. Szépen ment felfelé, de – bár ajánlottam neki – nem akart vágtát. Szerettem volna egy kört csinálni az erőben, ahogy szoktuk, de azt jelezte, hogy ő inkább kihagyná. Ezt el is fogadtam és egyből mentünk kifelé az erőből a domb felé, ügetésben. Itt is szépen, moderáltan ment. A dombon felfelé már lépett, ami azt jelentette, hogy már nincs akkora menőkedve, mint az elmúlt hetekben. A dombon nem jöttek elénk a kutyák a lovas telken, viszont egy másik telken két rackabunda volt kirakva száradásra – ez Aripponak nagyon nem tetszett. Itt szálltam le és lazítottam a hevederen, hogy érezze nem azért szálltam le mert kissé leblokkolt. Odavezettem legelni ahol a szőrök voltak és fél perc múlva már nem érdekelte. Illetve az egyik racka előkerült, de a magas fűben csak a háta látszott – ez sem tetszett igazán Aripponak. Sajnos a területet lekaszálták, viszont a kerítések mellett így is van bőven mit legelni. Arippo itt már nem legelt sokat, könnyű jelekre, vagy éppen anélkül követett, illetve ő maga ment a karámja felé. Valószínűleg szomjas lett. A két kapu között nyergeltem le, szépen, lassan ment ki és hempergett.