Ma Arippo nem volt annyira jó állapotban, mint lenni szokott. Ennek több oka is van, egyrészt, hogy teljesen tematika nélkül, egyenetlenül foglalkozom vele – ahogy a helyzet és az idő adja – másrészt változik az időjárás. Elkezdődött a nyár vége, még meleg van, de erős szél is kezdett fújni, jön a hideg. Arippo egyedül várt a legelőjén, mert minden más ló átment a szomszédos karámba. Hihetetlen mennyire tartja magát ahhoz, hogy a saját helyén legyen. Ez (is) nagyon jó tulajdonsága. Sokat legelt, bár jött velem, de eléggé fel kellett szólítani, hogy menjünk tovább. Bent kicsit nyugtalan volt ezért hosszabb földi bevezetést terveztem. Sokkal többet mozgattam körön, mint szoktam, vágtában is, éreztem, hogy kell neki a mozgás. Lassan kialakult egy folyamat, de még mindig kérdéses volt, hogy felüljek e. Olyan e a ló állapota, és olyan e az én állapotom, hogy ezt lehetővé teszi – és főleg olyan e ma a kapcsolat? Van e olyan jó a lovam kiképzésre, hogy ezt a napot is elbírja?
[KÉP…]
Kialakítottam egy pályát három rúdból és bójákból, ezen lépésben és ügetésben is végigmentünk, jól rögzítettük. Végül mégis úgy döntöttem, hogy felülök, de mikor elszántam magam kiderült, hogy a szekrényben maradt a gerincvédőm. Újabb dilemma elég kerültem: menjek el a gerincvégőmért (kikötni csomózottban nem akartam) és hiddje Arippo, hogy vége a munkának, mert elhagytuk a pályát – vagy hagyjuk az egészet. Végül az előbbi lett. Jött velem a szekrényig és vissza a pályára. Nyilván nem értette miért nincs vége a foglalkozásnak és miért megyünk vissza, de jól tolerálta. Felültem és még mentünk lépésben, ügetésben a kialakított akadályokon is. Minden jól sikerült, a végén nem maradt el a pataápolás sem.