Ma végre eljutottunk terepre, bár az erőnlétem még mindig nem a régi. Befelé jövet hagytam legelni, de viszonylag gyorsan jöttünk be a lovardába. Csak a nyergeléshez mozgattam meg kicsit a pályán. Már az elején látszott, hogy Arippo-t zavarják a legyek, toppant, kapkod maga után minden irányba szinte állandóan. Ez megnehezítette a patatisztítást és hiába fújtam rá bármennyi szert a helyzet nem javult. Elindultunk a nagy rét felé, mert nagyon szép ott a fű, de híd lassan vállalhatatlanná kezd válni, meg kell gondolni, hogy átkelhetünk e rajta. Csak reménykedni tudok, hogy valaki megcsinálja, hiszen használják járművekkel is, azért ment tönkre. Felszállás előtt még hagytam legelni, mert rengeteg itt a lucerna-féle. A szokott módon, az aszfaltos úttal párhuzamosan mentünk és egy rövid szakasz után már a rétnél voltunk. Itt volt az első ügetés a telekig, ahol tanácsos volt leszállni. Utána újra nyeregbe és ügetésben és vágtában mentünk a rét végéig. Itt leszálltam és hosszan legeltettem Arippo-t, szerencsére nem voltak legyek, de lucerna-féle is kevesebb volt. Visszafelé kicsit másképp jöttünk, mert Arippo – úgy tűnt – kicsit jobban meg akarja ismeri a rétet. Visszafelé erős, de kontrollált volt a vágtája, nyilván mert régen mentünk már terepen. Az üres teleknél megint leszállás, vissza és ismét egy vágta. Már az aszfaltos úton mentünk, amikor feltűnt az egyik tartálykocsi és visszafordultunk, hogy félreállhassunk – Arippo remekül megértette ezt a manővert. Ismét a legyes területre értünk ahol Arippo annyira rázta magát, hogy már arra gondoltam inkább leszállok. De végül ott fejeztük be ahol kezdtük. A hídon át vezetve mentünk haza, így 5km-t mentünk másfél óra alatt. A pataápolást elhalasztottuk, mert így nem lehet lábat emelni, hogy a ló állandóan eleve három lábon van a legyek miatt.