Az örök tanulság, hogy nem lehet megismételni dolgokat – ugyan úgy főleg. Azt gondoltam folytatom Arippoval a tegnapi foglalkozást, és volt is rá lehetőségem kimenni. De Arippo ma sokkal kevésbé vette a lapot, a legelés kötötte le és csak kelletlenül – de egyébként jól – teljesítette a feladatokat. Nyilván én sem voltam annyira egyértelmű, mint tegnap. Egyébként nagyon jó újra végigmenni ezeken az alapfeladatokon, az én mozgásom, jeleim is pontosításra szorulnak. A tanulság feltétlenül az, hogy nem lehet azt folytatni, amit tegnap abbahagytunk, valamint, hogy sokkal jobb lett volna kihagyni egy-egy napot.
Címke: földi
Új helyszín
Ma rövidített eljárással foglalkoztam Arippoval (végre). A helyszín az üres telek volt, amit – úgy tűnik – végleg birtokba vehetett a lovarda és be is van kerítve. Akár el is lehet engedni a lovat. Reméljük tavaszig nem lesz legelő vagy karám belőle és bármikor jöhetünk ide lovazni. Sok legelnivaló már nincs itt, de Arippot mégis szórakoztatja ez a program. Új feladat helyzetként feladatokat (Parelli) is kapott mégpedig interval-rendszerben.
Először megmértem mennyi idő kell nekünk legelésre és a aktivitásra és ennek megfelelően állítottam be az interval jelzőt. Arippo először nem értette mit akarok tőle, ez teljesen új szituáció volt neki ebben a kontextusban. Nagyon hamar megtanulta, hogy a hangjelzések mit jelentenek. Az alakult ki, hogy 6-7 perc a feladat idő és 7-8 a legelés – majd még állítgatjuk… Az első szett sündisznó-játék volt, a második kör-játék, a harmadikban a kettő együtt. Nagyon jó lenne ezt ezen a helyszínen folytatni máskor is.
Az éjjelek hidegek, hajnalban egyszámjegyű a hőfok. Arippo már növesztett szőrt és egyelőre jól is néz ki, nem vesztett súlyt. Nappal kellemes meleg lenne ha süt a nap, de a levegő hideg már.
Hétfő
Elkezdtük átvenni lépésenként a Parelli játékokat, jó érzés visszanyúlni az alapokhoz, kicsit olyan ez mintha Arippo újra csikó lenne és képezném. Szerintem neki is tetszik.
Hosszú kötélen dolgoztunk, főleg érzékenyítés volt, csettintésre el tudja rakni a farát, de még akár vállát is. (Persze amikor videót akartam csinálni róla, akkor már nem volt olyan tiszta). Egyébként jól csinált mindent, szépen, érzékenyen hozza, amit kell. Körjátékoztunk is, elmentünk egészen vágtáig is. Közben borulat jött és sötét, széllel eső érkezett, de nem sok. Arippo ettől a végére kicsit nyugtalanabb lett, ami szinte soha sem történik meg a foglalkozások végén.
Október
Lehet, hogy egy bejegyzés kimaradt, mert talán dolgoztunk pályán is földről az elmúlt napokban, de annyi minden van most, hogy már nem vagyok benne biztos. Mindenesetre ma árkon átkelve mentem hozzá, már nagyon igényelte a találkozást, nyerített és jött elém. Tematikusabban foglalkoztam vele földről, kötélen.A végén az üres telekre mentünk, de ott – legelés alatt – kértem tőle parellis mozgásokat (normál kötőfékkel). Be akarom vezetni azt, hogy az üres telken is tudjunk dolgozni, mozogni ha úgy akarjuk. A Parelli játékokat azért is akarom átnézni vele, mert ez kell majd a ló asszisztálta tanulmányaimhoz. Létrehoztam egy cimkét „földi” címmel, hogy a nyereg nélküli dolgaink is követhetőek legyenek – majd visszamenőleg is beírom pár bejegyzéshez.
Vasárnapi
Gyalog mentem ma a lovardába, illetve busszal és onnan gyalog vágtam át a réteken – bő 20 perc volt a séta rész. A pályán körjátékot csináltunk, valamint cavalettiztünk. Volt szabad körjáték is , de buszhoz voltam kötve, tehát néznem kellett az órát, ami lovazáskor sohasem jó. Készült videó is.
1)
2)
Tavaszi stílus
Bevittem Arippot mozgatni egy kicsit, előtte tisztítottam, mert nagy még a szőre. Okkal mert jön vissza a hideg… De már vedlik is, és mindenféle tavaszi-jellegű viselkedést produkál. Szabad foglalkozásban elment és ki is ment volna, ha nincs zárva a pálya. Nem csatlakozott, így elküldtem és kb. 2 kör után már odajött hozzám. Ezután hosszú kötélen küldtem körre. Energikusan vágtázott, kissé fegyelmezetlen is volt, de ilyenkor tavasszal ez belefér. Mindkét kézre megcsináltuk, hogy nyugodt ügetésből menjen át vágtába. De nem akartunk ezzel túl sokat foglalkozni, amikor rendbe lett mentünk is ki az üres telekre. Szép zöld minden.