Hétvége

Tegnap a nagyobbik lányom kérte, hogy menjünk ki Arippo-hoz. Jó idő volt, de mivel sokan voltak, a fedfelesben ült fel szőrén, részben ő irányította a lovat, aki el is fogadta a segítségeit. Nyilván érzékeli, hogy tudatosabban lovagol a lovasa, aki már nyár óta hetente lovagol iskolalovakon.

Másnap már sokkal rosszabb idő volt, egész éjjel esett. Csak én mentem ki és a pálya nem igazán volt használható. Rövid bemelegítést követően – ami főleg a nyergeléshez kapcsolódott – kimentünk és a főút irányába indultunk. Itt volt egy hosszú szakasz – a tehenek útja, ami három párhuzamos ösvénye –  ahol egyáltalán nem volt csúszós az út és Arippo vágtát mehetett. Rögtön érezte, hogy jó a talaj és erőset ment az enyhén emelkedő úton. Útközben láttuk messziről a tehenes embert a kutyáival. A főútnál leszálltam és hosszabban legeltettem, és teljese kört tettem a kavicsos út felé. Itt megint találkoztam a tehenes emberrel, kiderült, hogy a teheneit keresi… Se előtte, sem utána nem láttam a teheneket, nem tudom meglettek e . Kört leírva térünk vissza az útra amin jöttünk és itt megint legeltünk. Ugyan azon az úton tértünk haza, ahogy jöttünk, itt már csak ügetés volt.

Útvonal

Túl rövid….

Váratlanul lett időm és kimentem, de tudtam azt is, hogy semmire nem lesz elég. Úgy döntöttem, hogy a pályán maradok és nem csinálok földi bemelegítést, csak amennyi a nyergeléshez kell. Így kb. 30 percet tudtunk menni, plusz a legelés. A pálya még nagyon vizes, csak ügetés volt, és némi hajlítás. Arippo-t soványabbnak láttam amikor kihóhoztam, de a munka végére kerekebbnek tűnt. Végül is csináltunk mindent amit akartunk, csak túl röviden…

Már megint itt az eső

Idő hiányában tegnap elmaradt a Masterson kezelés, illetve döntenem kellett hogy legeljünk inkább helyette, mert mindkettőre nem volt elég idő. A belső bejáratnál a drót (az alsó) most is le volt szakítva és kiderült ki a tettes: a nagy szürke az, aki át is jött rajta. Most a kapunál állt, vissza küldtem és felkötöttem a drótot, de amikor a Arippo-t hoztam ki újra átbújt alatt és a ilyenkor szoktál elszakítani.

Visszafelé lassan jöttem a kocsival és további átjárókat találtam. Kár, hogy holnaptól eső jön, több ötletem is lenne.

Ma is csak legeltetni voltam, egész éjjel esett…

Beteljesült álom

Ma az Állatok Világnapja van, de Arippo-ra már rég nem úgy tekintek, mint állatra, hanem mint élőlényre. (Maga a megkülönböztetés is sértő). Arippo már számos alkalommal jelét adta annak, hogy ugyan úgy érez, gondolkodik, mint én, vagy bármilyen más ember. Tehát nem tartjuk az „állatok világnapját”.

Útvonalunk

Helyette kimentünk a rétre, mint legutóbb. De előbb kicsit bemelegítettünk a pályán, nem kértem semmi bonyolultak, vagy pontos kivitekezeseket – ezt majd akkor, ha már nehezebb terepre menni. (Holnap után elromik az idő…). Nyújtotta az első lábait, és földről és nyeregből is volt vágta. A beugratás nem volt pontos… Kimentünk a szokott úton a karámok között a fa hídig, megint itt voltak a tehenek, de mégis átkeltünk. Felszálltam és sietve távolodtunk tőlük.  A szokott helyen leszálltam és átmentünk az aszfaltos útra, ügetésben vezettem a biztonságos részig. Figyelni kellett mert jártak a tartálykocsik és tempót mennek. Itt már a rét oldalán voltunk, csak a bekerített teleknél szálltam le. Utána nyeregben mentünk végig, vagyis távolabb, mint múltkor. Itt megtaláltuk az átjáró utat, ami a műholdképen is látszik. (Az egyik legnagyobb probléma itt, hogy a terület képei elavultak, még az aszfaltos út sincs rajta). Nem mentünk tovább, hanem kb 45 percig legeltettem, úgy ahogy régóta elképzeltem. Ezután, azaz 12-kor indultunk vissza. Itt már többet ügettünk, sőt vágta is volt, de Arippo, vagy túl sokat evett, vagy nem látta elég jól hova lép, de nem akart hosszan vágtatni. Kicsit biztatni kellett, mikor hazafelé vettük az irányt, de a kritikus helyen hagytam legelni. Utána bekerített telek, lóról le és fel, vissza a műúthoz. Itt leszálltam, de egy rövid szakasz után láttam, hogy a másik oldalon nem mély az árok, tehát átvittem rajta. Így alig kell az úton menni. Itt újból lóra és mentünk hazafelé, ügetésben a hídig.

Felderítés – 2

Tegnap este felé voltam Arippo-nál, de csak legeltettem. Sajnos még csak egyszer láttam, hogy a többiekkel eszik a takarmányból, de ha kihozom, nem esik neki a fűnek és nem vesztett súlyt. Nyerítve fogad és jön elém…

Ma – azaz szombaton – nagyobb utat terveztünk, de még sem volt ennyi időnk, mint kellett volna. Az elmúlt napok esői után a pálya és a talaj sokat javult, jobb volt, mint vártam – de hosszú távon itt a gumicsizma rendszeres cucc lesz.. Lovagolhattunk volna a nagy pályán is – szépen fel volt boronálva – de nem akartam összedúrni, így inkább a fedelesben voltunk. Előbb földről dolgoztunk néhány egyszerűbb dolgot, közben egyszer megijedt, mert valaki beköszönt nekünk – erre figyelni kell, a fedeles még nem teljesen megszokott neki. Nyeregből is dolgoztunk két V (90°) alakban letett gerendán, de a hely lehetett volna nagyobb is, ez a gyakorlat a nagy pályán jobb lehet.

Ez után mentünk ki: a szokott úton a hídig. Megtudtuk, hogy a teheneket csak nyár végén hozza ki a gazda, hogy lelegeltesse a maradék lucernát. Ma is ez történt és a tehenek pont a hídnál voltak – várni kellett míg eltávolodtak. Kihasználtam, hogy Arippo úgy sem akar majd a tehenek felé mozogni – tehát a múltkori úton – és az aszfaltos úttal párhuzamosan elmentünk az átjáróig. Itt leszálltam és végigvezettem eléggé sietve a rét bejáratáig. Innentől nyeregben mentem, de a bekerített teleknél annyira kicsi a hely, hogy újra le kellett szállnom… Ezután már nyeregben mentem. A fű negyon magas és nem látni a talajt, bár egyenletesnek tűnik, de vágtázni nem akartunk még itt. Próbáltunk ösvényeket keresni és azon haladni.  Arippo-nak nagyon tetszett a rét, később külön kérnem kellett, hogy induljunk haza, megértette. Mivel kevés volt az idő csak a kanyarig mentünk, itt visszafordultunk és ugyan így jöttünk vissza. Sokat legelt, és ide el kell még jönnünk többet és hosszabban… Megvalósult az álom: bejutottunk a nagy rétre, amiről már két éve azt gondoltam, hogy tetszik majd neki.  A lovas alkalmazásom már egyáltalán nem mér, de a futó is leállt, tehát megint nincs mérés… de kb. 5-6 km-t mentünk mindennel együtt.