Végre – sok-sok várakozás után létrejött az új blog, amely az átköltözésünk utáni időszaktól indul – azaz 2021 júliustól – de néhány nyári feljegyzést ide is beillesztettem. Még ha nincs is minden alkalomról külön bejegyzés – az utóbbi időben sűrűek voltak a történések – az új blog teljesen kapcsolódik a régi bloghoz: a 2015-2021 közötti időszak blogja egyelőre marad a helyén – itt tekinthető meg.

Megtörtént 18-án a karámba kerülés. Minimális feszültség volt eddig, Arippon lett pár kisebb sérülés, de egyik sem volt olyan, hogy kezelni kelljen. Egyelőre eléggé külön van a négy másik lótól, de már láttam olyan, hogy az egyik pejjel együtt evett az etetőből. Közben volt lovaglás is, majdnem minden nap csinálunk valamit: legelés, földi munka, lovaglás pályán vagy terepen – vagy ezek keveréke. Most kedden már Masterson kezelés is volt – ez elvileg minden kedden lesz rendszeresen. Kialakítunk egyfajta heti programot.

A környéket továbbra sem ismerjük eléggé. Egyszer felmentünk az erdő melletti úton az út végéig, itt házak voltak, keskeny utcákkal és kutyákkal – visszafordultunk. Az erdei körúton mentünk körbe és úgy is, hogy visszafordultunk, hogy ne kelljen ereszkedni a köveken. Jöttünk a régi karám felöl is és megnéztük a folytatást, amit egy lovas ismerős mondott. Nagyon meredek lett volna, tehát ha fel is megyünk leszálltam volna, de nem mentünk, mert ennyi idő nem volt. Minden esetre itt nem szeretnék visszajönni, úgy sem, hogy leszállok. Felderítettem gyalog a rét felé, de nem találtam átjárón a Budakeszi-árkon (szó szerint árok). A házak és a karámok között van egy kis híd, a váza fém, de a deszkái gyengék – itt át lehetne menni, de lónak lehet, hogy gyenge. Tehát a tereplehetőségek továbbra is kérdésesek. A soron következő feladat az új társak megszokása, közben tévlati cél az erőnlét fejlesztése úgy, hogy sokszor megyek egy héten, több kicsit dolgozunk. Ez lényegesen több, mint amennyi korábban bármikor volt eddig.

Egy hosszabb összefoglalót írok a költözésről, mert jelenleg nem működik Arippo blogja, így nagyon elmaradtam a bejegyzésekkel. Sok dolog történt.

Júliusban határoztuk el, hogy meglépjük a költözést. Tarthatatlan volt már, hogy ennyire messzire van tőlem és a rovar- és élősködőhelyzet is aggasztó volt…  A lényeg, hogy kb 2 perc alatt meghoztam a döntést: megyünk. Igaz, már egy éve, nyáron komolyan tervezgettem, hogy elmegyünk innen, még az utánfutós felszállóhelyeket is találtam nekünk.

Az elhatározás végső megerősítése úgy történt, hogy kimentünk a szokott helyünkre és ott meditáltam a kérdésen. Közben hallottam csukott szemmel, hogy már Arippo már nem legel. Amikor kinyitottam a szemem pontosan szembenézett velem nagyon közelről. Ahogy egész életében eddig is, most is az ismeretlent vállalta velem a költözéssel.

Az utolsó lovaglásaink emlékezetesek voltak, a legutolsó alkalommal egyedül mentünk és senkivel sem találkoztunk az út során – szó szerit. Felfoghatatlan volt, hogy itthagyom ezt a tájat, ahol már mindent megismertem 6 év alatt, de még bőven lett volna mit felfedezni, a Dunát különösen sajnáltam. Utoljára még B és B-vel is kilovagoltunk, mentünk a vízben is. Az itt töltött évek emlékezetesek voltak elsősorban a táj miatt és azért is, mert Arippo-val itt vált teljessé a kapcsolatunk. A kitűzött célt elértük: minden jármódban terepen, egyedül. És természetesen új dolgokat is tanultunk, bár ezek száma az edzések és az évek számát tekintve eléggé kevés.

Lezártuk a korszakot és jöttünk, amint lehetett. A szállításra jó embert találtam, akit meg is jegyeztem, ha még szükség lenne rá. Az új hely, még új. Sok dolgot nem ismerünk, valóban az ismeretlenbe jöttünk, egy lovardát megismerni csak úgy lehet, ha már ott is vagyunk. A tereplehetőségek sokkal szerényebbek, az utak kövesek – ezt eléggé benéztem… De teljesen új érzés volt, hogy ilyen közel vagyunk egymáshoz, akár naponta mehetek hozzá. Nagy lelkesedéssel láttunk a környék felfedezéséhez, de aug. 8-án sajnos arra jöttünk ki hozzá, hogy sánta. Talán nem heverte ki a szállítást, talán túl gyorsan akartam mindent, talán kőre lépett, talán soha sem tudjuk meg. Mindenesetre 6 napot boxba került röntgen és orvosi vizsgálat után. Közben cseréltük a dunsztkötés a lábán… Aug. 16-án – lényegében saját felelőségemre – kihoztam a boxból, mert azt láttam, hogy ez így nem lesz jó (SOHA életében nem állt boxban! – de meglepően jól viselte). Utána már finoman mozgattam is és 23-án jött a körmölés és addigra már rendben is volt. Azóta újra lovagolom, de terepre még nem mentem vele. Viszont mindent tudunk csinálni hetente: mehetünk pályára, terepre, lehet csak bodywork-ös nap, és legeléses-meditálós nap, tehát idővel kialakulhat egy jó rendszert.

A következő lépés a közös karám lesz, ahol még mindig van legelnivaló, itt sokkal zöldebb a táj, mint a szigeten. Arippo lassan barátkozik meg az új helyzettel, de úgy látom, tetszik neki az új hely. Eleinte hosszasan nézte a sok lovagoltatós lovakat a nagy pályán, ilyet még nem látott és remélem nem hitte azt, hogy neki is ennyit kell majd mennie…. Tetszik neki, hogy külön dolgozunk, felügyelet nélkül, sokkal hajlékonyabb, mint korábban. Folyamatosan kérdezgetem hogyan érzi magát. Itt tartunk most. A belépőnk tehát eléggé megbicsaklott, de lassan egyenesbe jövünk…

…a pályákkal.

(Sajnos a lovas alkalmazás már össze-vissza működik).

Lekezeltem az élősködőket a lábán, főleg elől vannak. Utána rögtön kivittem és mozogtunk a fák között lépésben és ügetésben is, dinamikusan ment, főleg vágtában, amikor később a nagy gát mellett mentünk oda és vissza. Biztos, hogy lett volna kedve még menni – nekem is. A nagy gáton a helyünk ahol legel nem volt jó, túl nagy a fű. Lent a kilóméterkőnél legeltünk, ott volt lóhere is. Utána a szokott módon mentünk haza ügetéssel és legeléssel.