Talán – sőt biztos – hogy ilyen viharos szélben soha eddig még nem foglalkoztam lóval. Országos szél-rekordok dőltek meg. Reggel még jónak tűnt az idő, de mire kiértem feltámad a szélvihar és már a karámokig is erőfeszítés volt elmenni, mert a völgynek megfelelő irányban fújt a szél. A lovak a szélvédett részen álltak a beálló előtt. Arippo megkapta az almáit és vonakodva, figyelve mentünk a patamosóba. Sok dolog felkeltette a figyelmét, sokáig nézett egy irányba és az alsó ajkát behúzta, ami soha nem jelent jót. Fogalmam sem volt mit csináljunk, a terepről nyilvánvalóan szó sem lehetett, pedig ma már alkalmas volt a talaj. Végül a nagy pályán kezdtünk mozogni, mert volt egy elég nagy használható része. Itt csináltuk meg a lépés-ügetés-vágta mozgásainkat már nyereggel, de földről. Egy nagyobb körön mozogtunk együtt és fokozatosan húztam meg a hevedert. A vágtába az átmenet jobb volt, mint múltkor.

A pálya
Ezután mentünk a fedelesbe, ahol még sem fújt a szél, de iszonyú hangok voltak folyamatosan. Őszintén szólva nem is értem Arippo miért nem félt, bár nem tetszett neki a helyzet, de teljesen megbízhatóan volt velem. Bent pályát építettünk, ami egy korábbi pálya variációja volt – az ívekre helyeztük a hangsúlyt. Kicsit itt is mozogtunk földről, majd kihúztam a lábait és felszálltam. Közben kiderült, hogy nem mér az alkalmazás, nem találja a gps jelet. Kb. percet voltam nyeregben, az állítások szépek, könnyűek voltak és Arippo szívesen és aktívan mozgott a pályán, amiben ő is választhatott irányt. Annyira aktív volt, hogy beépítettük a vágtát is, voltak jó és nem jó beugratásaim is, de eléggé dinamikusan ment. Csináltunk belső állításokat is – ezeket is könnyen adta – és mentünk lépésben csak pálcákkal, szár nélkül. Az alábbi a videó a lovaglás végén készült amikor már leszálltam – folyamatosan ilyen hangok voltak.
A végén újra kihúztam a lábait és bekentem a patáit. A legutolsó mozzanat a legelés volt az üres telken óriási szélben. Arippo örömmel jött mögöttem, hogy fogjam a szelet.
Most végre semmit nem felejtettem el… lábkihúzás, szabad döntés, mozgás pálcával, vágta….