Ma kitűnő lovas idő volt, csak az idő mennyisége nem volt elegendő. De annyi azért volt, hogy kimenjünk terepre úgy, hogy vezetem Arippot. A szokott úton mentünk a távoli betonhídhoz, közben legeltünk. Még mindig zavarja ezen a szakaszon a sokféle zaj, pedig már arra számítottam, hogy az érdeklődése alább hagy. Legalábbi a régebbi tapasztalatokból ez következne.

Tehát a szokott úton mentünk, csak annyi volt az eltérés, hogy nem mentünk el a régi híd irányába, hanem a tanyák utcáján indultunk el a rét felé. Tettünk bele ügetést is, Arippo – bár egykedvűnek tűnt – eléggé lelkesen, ruganyosan ügetett. De nem jutottunk el a rétig – a kedvenc helyig – mert ott állomásoztak a tehenek. A tehenek még mindig eléggé izgatják Arippot. Legközelebb elmegyünk egészen közel hozzájuk, hátha kialakul valami érzéketlenítés, mivel Arippo eléggé kevés tehenet látott. A születési helyen mindössze egyszer vagy kétszer találkozott velük, a második lovardánkban meg ott volt a borjú.

Tehát még a rét előtt megálltunk legelni, majd lassan, legelve visszaindultunk. Vissza is tettünk bele ügetést és ugyan úgy jöttünk vissza. A visszaúton egy futó babakocsi fokozta fel Arippo figyelmét. Így értünk vissza a karámjába, remélem jó kedve lett, mert kissé egykedvűnek tűnt, azzal együtt, hogy eléggé könnyen fokozódik fel a figyelme külső ingerektől. Ez egy lónál nem akkora csoda, de nála – eddig úgy tűnt – már máshol tartottunk. Bő 5km-t mentünk.