Reggel mentem Arippohoz. VĂ©gre mĂĄr jĂł az idĆjĂĄrĂĄs, nincs extrĂ©m meleg. A kĂ©t karĂĄmot egybenyitottĂĄk Ă©s mĂ©g mindig nem csinĂĄltĂĄk meg, a lovak ĂĄtjĂĄrnak egymĂĄshoz. EbbĆl nĂ©ha balhĂ©k alakulnak ki, de szerencsĂ©re Arippo nem vesz benne rĂ©szt. SĆt mĂ©g soha nem fordult elĆ, hogy ne a sajĂĄt terĂŒletĂ©n legyen, amikor jövök – gyanĂtom nem megy ĂĄt a mĂĄsik karĂĄmba mĂĄskor sem.
KönnyedĂ©n, legelve jöttĂŒnk be. PatatisztĂtĂĄs utĂĄn körjĂĄtĂ©koztunk Ă©s tanultuk, hogy kint ĂĄlljon meg a körön. Lassan kezdte megĂ©rteni, mert neki az „ĂĄllj” mindig azt jelenti, hogy velem szembe fordul. VĂĄgtatott is körön. EzutĂĄn ĂŒltem fel, akkor mĂĄr elĂ©g sok lovas volt a pĂĄlyĂĄn, de Aripponak tetszett a dolog. Szlalomoztunk Ă©s hajlĂtĂĄsokat csinĂĄltunk lĂ©pĂ©sben, ĂŒgetĂ©sben, kĂŒlönfĂ©le ĂŒlĂ©sekkel – ez rĂĄm is rĂĄm fĂ©rt. NĂ©mi vĂĄgta is volt, de mĂĄr ekkor tĂșl sokan voltunk a pĂĄlyĂĄn Ă©s locsoltak is, ezt tehĂĄt nem tudtuk kidolgozni.
A vĂ©gĂ©n kĂ©rtem, hogy locsojĂĄk le, ez tetszett neki Ă©s amikor vissazĂ©rtĂŒnk a karĂĄmjĂĄba meg is hempergett. Arippo most jĂłl nĂ©z ki.