Hat napja jártam utoljára Aripponál, illetve tegnap, de akkor csak befújtam rovar-ellenivel. Az intenzívebb munkát csak ma tudtam folytatni, de eléggé nehezen alakult ki mi is legyen az. Sajnos teljesen bizonytalan volt az időjárás, olyan volt, mintha bármelyik pillanatban jönne az eső – de nem jött. Így viszont nem a terepet céloztam meg, hanem inkább úgy láttam jobbnak, ha bent maradunk. Arippo is fura hangulatban volt, amíg hoztam be kétszer is megijedt, elég furcsa ez ha olyan lovam van, mint ő, akinél évente egy kezemen számolom meg hányszor ijed meg. Bár kikötés nélkül tisztítottam a patáit, mégis sokat dobogott az mellső lábával, nem feltétlenül a rovarok miatt. Az dōTERRA olajok is eléggé elfogytak, így nem igazán volt mit adni neki.
A foglalkozás körjátékkal – quasi futószárazással – indult. A cél most is az intenzívebb, hosszabb mozgatás volt. De a mozgás tetszett neki, felélénkült, bár a vágta annyira nem volt neki most fontos. Végül pályát építettem három rúddal, amelyeket 9-12-3 óra alakzatban tettem le. (Legközelebb bójákat teszek majd ki, mert a rudak kihelyezése és elpakolása nagyon hosszadalmas). Ezeken mindenféle módon áthaladtunk ügetésben, sok fordulót tettem bele, jött is az elengedettség, a nyak kinyújtása. Volt egykezes fordulat is, és könnyített üléssel ügetés. A rudakon nem csak áthaladtunk, hanem mellettük is elmentünk, kerültük őket, sőt meg is álltunk valamennyi mellett. Később ezeket variáltuk. A hangsúly a hosszabb, kitartóbb ügetésen volt, ez rám is rám fér, vissza kell egy kicsit szereznem a lovas erőnlétemet. Négy nagyobb szakaszt ügettünk és mindennel együtt egy bő órát mozogtunk. A végén nagyon kicsi vágtára is sor került, de mivel eléggé nagy rész vizes volt még ezt nem vittük túlzásba. Arippo a végére élénkebb lett, jó hangulata volt. A lenyergelést követően legalább háromszor ásított, ami szintén eléggé szokatlan tőle.